udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Csécsi Nagy Erzsébet

2006. július 3.

Július 2-án Nagyzerinden az ünnepi istentiszteleten felszentelték a helybeli, valamint a megyei nőszövetség zászlaját. Seres Géza Arad megyei református lelkész elmondta: bár a Temes és az Arad megyei református egyházközség már 1999-ben önállósult, mégis csak most sikerült megalakítani a megyei nőszövetséget, mert a Dénes József tiszteletes és felesége, Erzsébet asszony Nagyzerindre érkezéséig nem volt, aki a megyei elnökségi tisztséget vállalja. Szolgálatuk megkezdése óta nemcsak az egyházi, hanem azon belül a nőszövetségi és az ifjúsági élet is alaposan felpezsdült a Fekete-Körös-parti településen. Az ünnepségen Pávai Gyula, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke, Csécsi Nagy Erzsébet, a megyei, Fazekas József helybeli történelemtanár Vida Mária, a helyi nőszövetség névadója életéről tartott előadást. A zászlók címerét Siska Szabó Hajnalka tervezte. Az ünnepségen résztvevők ezt követően megtöltötték a helybeli Olosz Lajos Művelődési Ház nagytermét. /Kiss Károly: Felpezsdült a református nőszövetségi élet. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 3./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék